Videó csatorna magyar emberekről, kultúráról és hagyományokról.


Az ötödik erő

2016/09/14. - írta: aperti

A Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetében jártunk, ahol megismertük Krasznahorkay Attilát, a Magfizikai Osztály vezetőjét és tudós kollégáit, akik azzal vonták magukra a világ figyelmét, hogy vélhetően felfedeztek egy új fizikai kölcsönhatást. A bő másfél évtizede tartó kutatás eredetileg az úgynevezett „sötét foton” megtalálásáért indult. A sötét foton a sötét anyag részecskéi közötti kölcsönhatást közvetítené, ahhoz hasonlóan, ahogy a foton (a fény teszi) a látható világunkban. Utóbb kiderült, hogy valami egészen másról van szó. Úgy tűnik, megtalálták a világ ötödik kölcsönhatását.

Tovább 1 komment

A várakozás ideje

2014/12/23. - írta: aperti

Advent idején felkerekedtünk, és több ezer kilométert utaztunk Magyarországon, hogy bemutathassuk az ünnep várását.  Áldott, békés karácsonyt kívánunk!

"A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár."

Pilinszky János

 A videó a Roszatom Orosz Állami Konszern támogatása révén készült.

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása