A Munkácsi vár

A Munkácsi vár - vagy más néven Palánk vár - ma Kárpátalja legnevezetesebb műemlékei közé tartozik.

Az elmúlt években felújított és restaurált épület rengeteg turistát vonz, de falai között gyakoriak a rendezvények és színvonalas kiállítások is. Ilyen volt a Munkácsy Mihály festmény kiállítás is még 2007-ben. A legtöbb magyar várhoz mérten láthatóan jó állapotban vészelte át a több mint évezredes történelmét. Története rendkívül gazdag és fordulatos. 

Már a honfoglalást megelőzően is állhatott itt valamilyen erődítmény. A vár ugyanis egy nagy síkságon emelkedő meredek dombon áll, ami jól védhetővé teszi. Elhelyezkedése és építészeti kialakítása miatt az idők során többször is illették a „bevehetetlen” jelzővel. Aki annak idején ezt a várat uralta, az egész térséget birtokolta. Ennek folytán az erődítményt folyamatosan használták az évszázadok során, még azután is, hogy megszűnt katonai jelentősége. Talán ennek is köszönheti, hogy ilyen jó állapotban fenn tudott maradni az utókor számára.

Jelentős szerepe volt a legfontosabb magyar történelmi korszakokban, mint például a tatárjárás, törökök elleni védekezés, Rákóczi Szabadságharc, de az 1848-1849-es szabadságharcokban is. Megemlítendő, hogy a Rákóczi Szabadságharcról minden évben megemlékeznek a kárpátaljai magyarok.

Leghíresebb ostroma Zrínyi Ilonához kötődik, aki többek között saját gyermekeivel védte az erődítményt (lásd Munkács ostroma 1685-1688) és évekig ellenállt a Habsburg támadóknak. Ekkor született fia II. Rákóczi Ferenc tollából ez a költemény is, amit édesanyja névnapjára írt:

...Inség bilincsejét kerölő magyarság,
Egy munkács várában szorult a szabadság,
Kit egy Zrínyi szívű tartott meg asszonyság,
Hol vagy s hálát nem adsz, az egész magyarság!

Petőfi Sándor is megfordult falai között. A vár ekkoriban börtönként működött, ami mélyen hatott a költőre:

A munkácsi várban 

Itt tüzé föl piros zászlaját a
Szabadságnak Zrínyi Ilona?
A szabadság hősinek tanyája
Ime, íme most rabok hona.
Semmi más, mint dönthetetlen kőfal,
Semmi más, mint lánccsörömpölések -
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön... ettül félek.

Föl s alá jár magas büszke fővel
Ott a sáncon egy ifjú fogoly;
Messzeszállott lángtekintetével
Vajjon hol jár gondolatja, hol?
Lépte gyors még; uj vendég bizonnyal,
Erejét az éj s lánc nem töré meg -
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön... ettül félek.

Ott a másik sáncon egy öreg rab,
Nem tekint sem ide, sem oda,
Lassan hordja könnyü, száradt testét...
Nehezebb már lánca, mint maga.
Tört szeméből holt sugár buvik ki,
Mint a sírból a kisértő lélek -
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön... ettül félek.

Ifju rab, nézd, mint virít az erdő,
Akkor is, ha kijösz, zöld lesz az,
Ah de téged, téged akkorára
A nyomor s bú régen behavaz.
És te vén rab, tőled már talán csak
Itt vesz búcsut a lánc és az élet -
Bátran tudnék a vérpadra lépni.
Oh de ez a börtön... ettül félek.

Föld alól föl halk nyögés jön; mint a
Köszörült kés, metszi szívemet.
El, el innen! fönn vagyok, és mégis
Környekez már-már az őrület,
Hát ha még lenn volnék, hogyha ott lenn
Híznék rajtam testi-lelki féreg!-
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön... ettül félek.

Munkács, 1847. július 12.